A világra az ember csodálattal néz. Megannyi furcsa lény, erő, gondolat, mindet, mindet tudni akarjuk!
Egy nap egyeseknél eljön az a pillanat, amikor el kezdi foglalkoztatni őket egy bizonyos kérdés. "Miért?". Mi miért? Miért.
Mert. Mindennek van egy oka, nem? Kell, hogy legyen. Muszáj, hogy legyen, úgy logikus. Anélkül az egész világ teljesen
abszurd lenne. Abszurd? Mi az, hogy abszurd? Vannak ezek a lények, erők, gondolatok, majd van egy "Miértjük", arra meg egy
válasz. Miért villámlik, miért van négy lába a rókának, miért színesek a virágok, miért vagyok, miért érzem úgy, hogy nem vagyok,
majd lassacskán kell arra rájönnöm, hogy ugyan bizony vagyok, ezt egy nálam már sokkal okosabb ember kitalálta. Az úriember
Descartes volt. "Gondolkodom, tehát vagyok". Én meg bizony gondolkozom, azért írok. Na tessék, itt is egy válasz.
"Miért érzem úgy, hogy nem vagyok?" - mert tudatlan voltam. De mostmár többet tudok. Ezért kérdezünk eleve, hogy okosabbak
legyünk. Nade akkor... Miért vagyok? Arra még mindig nem kaptam választ. Hol van ilyenkor egy nálamnál sokkal okosabb ember,
hogy válaszoljon erre? Várjunk csak. Lehet, hogy erre nincs is válasz? Lehet, hogy az egész egy egydimenziós, végtelen körforgás
és valójában nincs is válasz a "Miért?" kérdésre? De akkor miért van "Miért?" kérdés? Úgysincs mindenre válasz, minek kérdőjelezzük
meg azt, amit látunk? Nade ezzel meg megkérdőjeleztem a "Mindent kérdőjelezz meg" elvemet. Paradoxon ismét, tehát nincs rá válasz.
Pont mint az előző kérdésemnél. Várjunk, akkor ez azt jelenti, hogy
nincs válasz a
"Miért élek"
kérdésre?
Van értelme egyáltalán?
Nincs. Egy paradoxon ismét.
Itt az ideje felnézni és elfogadni, hogyha nincs értelme, akkor teremteni is fölösleges. Veszélyes gondolat, de legalább megedzi
a lelked. Ezzel is készíted magad a halálra, a végtelen körförgás paradoxonszerű újrakezdéséhez. Vagy csak én nyugtatom magam?
Mindenesetre ha értelmetlen, minek bajlódjak bármivel? Miért ne verjem meg azt, akit akarok? Mondjuk hiába tehetném meg, nem
akarom. Miért? Nem számít. Talán mert még mindig ember vagyok. De akkor mit csináljak? Segítsek másoknak? Nevessem ki őket, hogy
hogy szenvednek a céljaikért, míg tudom, hogy az csak egy jelentéktelen kis placebo, amit azért hoztak létre, hogy ép ésszel
kibírják ezt az exisztenciális rémálmot? Megtehetem. Mindenkinek jó. Ők boldogak lesznek, én meg szórakoztatom magam. Keserédes
szórakozás mások boldog tudatlanságának irigysége, s azon való mulatság. Egy keserédes mosoly, melyet egy durván lágy kacagás
követ nézvén embertársaim levegőbe való kapkodását - mintha lenne ott bármi. Pompás mulatság. Meg tehetném. Meg is teszem.